2025.12.01.
Horváth László az ELTE Ígéretes kutatói között
elte-tudomanyos-kutatas-napja-20251128-067.jpg
Az ELTE PPK habilitált egyetemi docense  a digitális oktatási innovációk szocio-technikai rendszerelméleti értelmezése című pályázatával nyerte el a fiatal kutatókat elismerő címet.

„Az ELTE Ígéretes Kutatója” díjjal a Tudományos Tanács elismeri a fiatal kutatók kiemelkedő eredményeit, ösztönzi tudományos munkájuk folytatását, és támogatja nemzetközi láthatóságuk növelését. A díjakat 2025. november 28-án, a Tudományos Kutatás Napja rendezvényen Darázs Lénárd rektor és Sziklai Péter tudományos rektorhelyettes adták át.

2025-ben hét tudományterület egy-egy fiatal kutatója részesült a címben, pszichológia és neveléstudomány kategóriában Horváth László, a Neveléstudományi Intézet oktatója, a  mesterséges intelligenciáért felelős dékáni biztos kapta meg az elismerést. Horváth László kutatásai a digitális oktatási innovációkat a szocio-technikai rendszerek elméletének keretében értelmezik, hangsúlyozva a társas és technikai alrendszerek kölcsönös optimalizációját. Munkái feltárják, hogyan hatnak a környezeti és szervezeti tényezők a digitális transzformációra, és hogyan befolyásolják a tanulószervezeti működést. Vizsgálta az oktatói mobilitást, a doktori témavezetést, a technológia elfogadását és a digitális munkarend pedagógiai következményeit. Eredményei szerint a közösségi tanulás és a támogató szervezeti kultúra jelentősen elősegíti a digitális eszközök használatát, míg a járvány idején mind a köz-, mind a felsőoktatásban háttérbe szorultak a tanulóközpontú módszerek. Kimutatta, hogy a jól strukturált tanulásmenedzsment rendszerek kulcsfontosságúak, a digitális kompetenciák és az attitűdök pedig meghatározzák a hatékony online tanítást. A társas és technikai tényezők integrációja – tanári szerepek, szervezeti kultúra, technológiai keretek – alapvető a sikeres pedagógiai adaptációhoz, így kutatásai fontos elméleti és gyakorlati támpontot nyújtanak az oktatás digitális átalakulásának megértéséhez.

A további díjazottakról ITT olvashat bővebben. A kutatókkal készített kisfilmeket az alábbi linken tekintheti meg.